Egészségfejlesztési Iroda nyitás

2019. február 5. 8:15
Újpesti Szakredelő


Az Újpesti Önkormányzat egy 2017-ben benyújtott pályázaton nyerte el az Egészségfejlesztési Iroda kialakításához és működtetéséhez szükséges 90 millió forintos támogatást. Fontossága abban rejlik, hogy intézményi hátteret biztosít a betegségmegelőzési és egészségfejlesztési programoknak a kerületben és hálózatba integrálja az egészségfejlesztési tevékenységet végző szervezeteket. Az Iroda minden helyi lakos számára ingyenesen elérhető programokat kínál.

A megnyitó ünnepségen dr. Kupper András, az Újpesti Szakrendelő ügyvezető igazgatója, és Nagy István alpolgármester köszöntötte a jelenlévő orvosokat, védőnőket, szakembereket.

„Újpesten is nagyon sokan eldöntötték, hogy egészségtudatosan fognak élni, gondolok itt a rendszeres testmozgásra, az egészséges étkezésre, vagy adott esetben a dohányzásról való leszokásra. Természetesen ennek a programnak vannak olyan részei is, amelyek a szülői kompetenciának a hiányával, és a szülői készségek fejlesztésével foglalkozik. A bölcsődékben is elindultak már az előre lépések, és azt tapasztaljuk, hogy a szülők együttműködnek, hiszen manapság egyre nehezebb feladattá vált a gyereknevelés kérdésköre. Örülök, hogy ezeket a programokat minden újpesti ingyen kihasználhatja, hiszen ezáltal újabb lehetőséget teremtünk a lokálpatrióták és a helyi közösségek számára az egészségmegőrzésre, és az összefogásra” – nyilatkozta lapunknak Nagy István alpolgármester.

Az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda ingyenes, folyamatos, és minden kerületi lakos számára elérhető programokat szervez. Közvetlen kapcsolatot alakít ki az egészségfejlesztési programok célcsoportjaival, oly módon, hogy bevonják az életmódváltásra szorulókat vagy a saját elhatározásukból életmódváltást kedvezményezőket, és figyelemmel kísérik a részvételüket.

Az Iroda által nyújtott ingyenes egészségmegőrző és fejlesztő programok között az alábbiakhoz lehet csatlakozni: a Rendszeres testmozgás, az Egészséges táplálkozás, a Dohányzásleszokás, a Mentális funkciók, és a Szülői készségeket támogató tervek.

„Helyszínként részben az Újpesti Szakrendelő fog szolgálni, valamint az együttműködő partnerek telephelyei. A hat alkalmas életmód programokon kívül az Iroda munkatársai rendszeresen jelen lesznek az Újpesti Önkormányzat kerületi rendezvényein, ahol felvilágosítással, tanácsadással, állapotfelméréssel várják az érdeklődőket. A programokat szakmailag képzett, elhivatott egészségügyi dolgozók vezetik” – hangsúlyozta Gál Ildikó ápolási igazgató.

Az Egészségfejlesztési Iroda általindított programokra az Újpesti Szakrendelő földszintjének 14-es szobájában személyesen, a +36 1 696 0052-es telefonszám hívásával, illetve email-en keresztül az efi@ujpestiszakrendelo.hu címen lehet jelentkezni.


Hírek, aktuálitások

Lakossági használt tűk, fecskendők leadása

Az injekciós tűk, tűvel ellátott fecskendők, infúziós szerelékek használat után veszélyes...

NÉHÁNY TUDNIVALÓ A MÉHNYAKRÁK SZŰRÉSRŐL

Minden igyekezetünk ellenére Magyarországon évente kb.1300 új méhnyakrákos eset kerül felismerésre,...

Újpesti Szakrendelő, Gyermekkardiológiai szakrendelés

A szakellátás keretében a csecsemők és gyermekek gyermekkardiológiai szűrését, szakvizsgálatát,...

2018. augusztus 01-től ismét változik a vérvétel rendje az Újpesti Szakrendelőben!

Az előjegyzéses labor vizsgálatok sikeres bevezetését követően 2018. augusztus 01-től a hét minden...

Változik a vérvétel rendje az Újpesti Szakrendelőben!

Tisztelt Lakosok, Kedves Betegeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. június 04-től a...

Melanoma Hét

Melanoma Hét 2018! Idén ismét a melanoma hét keretében melanoma szűrővizsgálatot végzünk, ami...

Tisztelt Betegek!

Tisztelt Betegek! 2018. április 21-én karbantartási munkálatok miatt a betegellátás szünetel...

Szemészeti rendelés szünetel....

Tisztelt Betegek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a felújítási munkálatok miatt a szemészeti...

Tisztelt Betegek!

Tisztelt Betegek! 2018. március 10.-én informatikai karbantartás miatt az Intézmény zárva lesz.

További hírek

Újpesti Szakrendelő, Gyermekkardiológiai szakrendelés

A szakellátás keretében a csecsemők és gyermekek gyermekkardiológiai szűrését, szakvizsgálatát,...

Szülésre felkészítő tanfolyam a Galopp utca 6. Védőnői Szolgálatnál

Szeretettel várjuk az érdeklődő leendő anyukákat és apukákat 2018 november hónapokban...

Elhunyt dr. Lelkes Béla

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Lelkes Béla 2018.10.31. napján, életének 79. évében elhunyt.

Elhunyt Dr. Velich László, orvos

Fájdalommal tudatjuk, hogy életének 81. évében elhunyt Dr. Velich László, orvos.

FEJLESZTŐ CSOPORTOS FOGLALKOZÁSOK

Hagyományainkhoz híven a nyári szünetben folytatódnak a fejlesztő csoportos foglakozások, a ...

Változik a vérvétel rendje az Újpesti Szakrendelőben!

Tisztelt Lakosok, Kedves Betegeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2018. június 04-től a vérvételeknél...

Ápolók Nemzetközi Napja

Intézményünk hagyományaként, az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából három szakdolgozónk...

BABA-MAMA KLUB AZ ERDŐSOR ÚTI TANÁCSADÓBAN

Táplálkozás, és bőrápolás csecsemőkorban

Elhunyt Rácz Lajosné Erzsike

Nyugdíjas kolléganőnk1970-ben kezdett intézményünkben dolgozni, először a gyermek- majd később a...

Szemészeti rendelés szünetel....

Tisztelt Betegek! Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a felújítási munkálatok miatt a szemészeti...

Felújítás folytatódik....

Tisztelt Látogatók! Épületünk belső szerkezeteinek korszerűsítése az idei évben folytatódik.